Az 1500 ember megkérdezével készült kutatás eredménye szerint a válaszadók több mint 40 százaléka nem tudja mennyi idő alatt kerüli meg a Föld a Napot.
Az ABC hírügynökség cikkében szerepel, hogy az Ausztrál Tudományos Akadémia egyik friss felmérése megdöbbentő tudásbeli hiányosságokra hívta fel a figyelmet. Nem csak azt nem tudták meglepően nagy arányban, hogy egy év alatt kerüli meg bolygónk a Napot, hanem minden harmadik válaszadó biztos volt abban, hogy a dinoszauruszok az emberekkel egy időben életek.
Les Field, az akadémia kutatója az utóbbit a Jurassic Park számlájára írja. “Ha azt látják az emberek a tévében, hogy dinoszauruszok és emberek együtt szerepelnek, nehéz lesz számukra elválasztani a fikciót a valóságtól.” – magyarázta a bizonyítvány Field.
Arra is kitér a dokumentum, hogy 2010-ben a Nap és Föld viszonyára vonatkozó kérdésre még a 18-24 évesek 73 százaléka válaszolt helyesen, idén már csak 62. Ezt Field annak tudja be, hogy ellustultak a mai fiatalok és könnyebben megtalálják a kért információkat a neten, mintsem, hogy megjegyezzék őket. Három éves időszak alatt ez viszont óriási visszaesés, és az Akadémia reméli, hogy sikerül visszafordítani a kialakult helyzetet.
A matematika, kémia, fizika és biológia tantárgyak számának növelését javasolja Field, hogy a világunk megértéséhez szükséges alapismereteket elsajátítsák a fiatalok. “Ezek nélkül nem fogja a következő generáció megérteni, hogyan működik az autó, minek köszönhető a klímaváltozás vagy hogy éppen miért rossz a doppingszerek használata.” – összegezte a kutató az ABC-nek.