Az Őrkőn szervezett gyereknap alkalmával ismerkedtünk meg Elana Andrews-zal, aki az Ausztráliához tartozó Tasmánia szigetéről érkezett hozzánk. Jelenleg három sepsiszentgyörgyi iskolában tanít, de oktat a hétfalusi közösségi központban is, lakhelyéül pedig Brassó városa szolgál.
– Hogyan kerül valaki Tasmániából Romániába?
– Ausztráliából, nem pedig Ausztriából származom, sokan összekeverik (nevet). A Tasmán-szigeten, Launceston városában születtem, ott is nőttem fel. Tudom, milyen az újságírói szakma, hiszen édesanyám is az. Mindig szerettem utazni, az otthoni gyerekkórussal számos országba jutottam el. Romániában először 2003-ban jártam, saját magam döntöttem el, hogy ide jövök, hat hónapig egy árvaházban vállaltam önkéntes munkát, és ekkor beleszerettem az országba. Ezután szinte minden évben visszatértem, otthon nyár volt, itt viszont tél. Tavaly február óta már itt élek. Mikor utazom, nem csak mint turista szeretem a vidéket megismerni, hanem része akarok lenni az ottani életnek. Ez idő alatt Brassóban egy román családnál éltem, ahol (miután a gyerek és a nagymama is románul beszélt velem) elhatároztam, hogy megtanulom a nyelvet, ami nem volt könnyű, de most már boldogulok. Van némi honvágyam, tavaly itt volt édesanyám, de nem szeretnék hazaköltözni. Itt mindenki barátságos, fantasztikus, hogy bekapcsolod a tévét, és több nyelven nézhetsz műsorokat. Úgy érzem, hamar befogadtak az itteniek, Szentgyörgyön a tanárkollégák nagyon segítőkészek. Véleményem szerint az itt élők sokkal nyitottabbak, mint Ausztráliában vagy például az Egyesült Királyságban, ahol még a szomszédjukat is alig ismerik az emberek. Tetszik az időjárás is, nincs nagyon meleg nyáron, és szeretem a havat, na meg az itteni hegyeket imádom. Az ausztrál tengerpart viszont nagyon hiányzik.
– Az Őrkőn már láttam pár mozdulatot a „tananyagból”. Konkrétan mivel foglalkozik?
– Van egy Superar nevű osztrák jótékonysági szervezet. Kerestek munkatársat Romániába, számomra ez pont jókor jött, hiszen éppen állás kellett. Tanítok a Mikes Kelemen, a Mihai Viteazul iskolákban, és az őrkői Néri Szent Fülöp Általános Iskolában is. A diákjaim mind elemisták. A cél az integráció, a szociális készségek fejlesztése, hogy a gyerekek ne csak a saját kis elzárt világukban éljenek, hanem legyenek nyitottak a környezetükre. Mindezt zenélve, énekelve érem el, hiszen ez egy közös nyelv. A sepsiszentgyörgyi iskolákban a program nagyon jól működik, az, hogy ausztrál vagyok, még jobban vonzza a gyerekeket. Mindenféle nyelven, játékosan tanulunk dalokat, koncertre is készülünk. Érdekes, hogy az Őrkőn a zenével tanítani nagyon könnyű, hiszen a gyerekeknek nagyon jó a ritmusérzékük, muzikálisak. A hatéves roma gyerekek három hét alatt már megtanultak angolul tízig számolni, elmondják a testrészeket is, mikor énekelve a fejemre teszem a kezem, mindenki egyszerre kiáltja: head.
– Melyik a kedvenc magyar és a kedvenc román szava?
– Magyarul pár szót sikerült megtanulnom, legtöbbet a csókolomat használom. A kedvenc román szavam pedig a curcubeu (szivárvány).
Az interjút a Székely Hírmondó készítette.