Ideiglenesen szabad a túl sokat tudó aktivista

Burundiban kiengedték a börtönből azt az aktivistát, aki a kormány számára kínos tényeket tárt fel.

 A 65 éves Pierre Claver Mbonimpát négy hónapja tartóztatták le. Mbonimpa dokumentumokat hozott nyilvánosságra arról, hogy a szomszédos Kongói DK területén képzik ki a kormányzó párt fegyveres ifjúsági szervezetének tagjait. A burundi elnök és a kormány mindig is tagadta az ifjúsági tagozat felfegyverzését. Erről küldött jelentést a bujumburai ENSZ-képviselet egyik diplomatája is, akit aztán emiatt ki is utasítottak az országból. Mbonimpát rágalmazással, rémhírterjesztéssel vádolták. Az aktivista egészségi állapota már egy hónapja aggasztóvá vált, akkor egy klinikára szállították át. De továbbra is letartóztatásban maradt, ügyvédei hiába hivatkoztak arra a burundi jogszabályra, amely lehetővé teszi a hatvan éven felüli, beteg gyanúsítottak ideiglenes szabadlábra helyezését. Hogy ez most mégis megtörtént, az vélhetően a nemzetközi nyomásnak köszönhető. Obama amerikai elnök minapi beszédében, amikor a civil szervezetek és az emberi jogi aktivisták zaklatásáról beszélt, név szerint is megemlítette Pierre Claver Mbonimpát. Korábban az EU és az ENSZ is követelte az aktivista szabadon engedését. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez