Nemet mondunk a harmadik mandátumra!

A Kongói DK fővárosában nagy tüntetés volt az alkotmány tervezett módosítása ellen.

„Kabilának mennie kell!” – skandálták a tüntetők a kinshasai utcákon. Két nagy ellenzéki párt azért szervezte a demonstrációt, mert a kormány az alaptörvény módosítására készül. Ha ez megtörténik, eltűnik az alkotmányból az a cikkely, amely kettőben korlátozza az elnöki mandátumok számát, vagyis a most második elnöksége végén járó Joseph Kabila harmadszor is indulhatna. És ha indul, akkor nyer is, ez „be van programozva” a kongói politikai realitásokba. A helyszíni beszámolókban nincs becslés a tüntetők számáról, de a hírügynökségek szerint feltűnően sokan vonultak fel. Amikor a menet a tüntetési útvonal végére ért, a pártvezetők gyújtó hangú beszédeket tartottak. Igaz valamennyien hangsúlyozták, hogy az alkotmányt békés eszközökkel akarják megvédeni. A szónokok a politikai foglyok szabadon bocsátását is követelték. Kabila az ENSZ közgyűlésén tartott beszédében megerősítette, hogy az elnökválasztásra az eredeti menetrend szerint kerül majd sor. De az alkotmány módosításáról nem beszélt a világszervezet plénuma előtt. Korábban a kongói katolikus egyház állt ki az alkotmány mellett és Kabila újabb elnöksége ellen. A püspöki kar felhívását a vasárnapi miséken a templomokban is felolvasták.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez