Joe Ludwig, a mezőgazdasági miniszter kijelentette, hogy addig nem importálnak, Új-Zélandról krumplit ameddig egy tudós csoport nem értékeli azt.
A Demokratikus Munkapárt (Democratic Labor Party) szenátora, John Madigan, figyelmeztette a szenátust arról, hogy egy veszélyes kártevő kerülhet be Ausztráliába, ami nagyon megritkíthatja a helyi növényállományt, ha bekerül az Új-Zélandi krumplikkal.
A kártevő, amit paradicsom-burgonya levélbolhának hívnak, zebra csíkossá teszi a megfőzött krumplit (fekete csíkok jönnek elő a krumplin), és ezzel ehetetlenné is.
Joe Ludwig erre elmondta, hogy ők ezt nagyon is figyelembe vették a szerződés kidolgozása alatt, ami még nincs véglegesítve.
Az előzetes importálási előírások szerint is karantén menedzsment alatt tartanának minden importálásra váró krumplit, amíg azok el nem hagynak egy gyárat, miután meg lettek sütve, majd lefagyasztva becsomagolás előtt.”- mondta a mezőgazdasági miniszter.
Ezután leszögezte, hogy addig nem hoznak be az országba egy krumplit sem ameddig azokról nem készített elemzést egy tudóscsoport.
Korábban már hasonló érvekkel tiltatták ki a Kiwi almát az ausztrál növénytermelők, annak ellenére, hogy a Kereskedelmi Világszervezet Új-Zéland mellé állt az ügyben. A termelők attól félnek, hogy ha bejön a levélbolha az országba, akkor az elpusztíthatná Ausztrália 1,5 billió dolláros növényállományát.
Forrás: news.com.au