Balfék sofőr bénította meg a várost

Húsz tonnát tévedett a kamionsofőr, így egy gazdasági szempontból is különösen fontos hídon nem tudott áthajtani járművével, a beszakadt átkelő a térség üzleti életét is magával rántotta.

A ruandai szerencsétlenséget a sofőr túlélte, a környék gazdasága azonban alig. Az 50 tonnás kocsi Ngoma hídján a Kagera folyó fölött nem volt képes átjutni, amúgy érthető okokból, mivel az építmény 30 tonnáig bírta volna a terhelést.  Azon pedig hiába vitáznak utólag, hogy volt-e jelzés a súlykorlátozásról, a baj megtörtént. Egyelőre a kocsi ki-, illetve elvontatásával küszödnek a helyi hatóságok. Egy helybéli nyilatkozótól idézett a The New Times, kiderült, a hidat időzített bombának tartották eddig is, megviselt állapota miatt. A folyó két partján lévő városrészek gazdasági élete gyakorlatilag megbénult, a kulcsfontosságúnak tartott kereskedelem ugyanis leállt, a lakosság pedig a vízi közlekedést nem szívesen veszi igénybe, sőt a rendőrség a hajóval történő átkelést kimondottan veszélyesnek tartja. Aki azonban tud úszni – azaz megúszni -, az a hídleszakadást okozó kamionsofőr: megszökött a hatóságok elől. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez