Több projektről szóló megállapodást szentesítettek Kínában tanzániai kormányzati és üzleti illetékesek október végén. Az ázsiai szuperhatalomnál vendégeskedő afrikai állam döntéshozói – a kormányfő is jelen volt a megállapodások megkötésénél – előkészítették egy erőmű, továbbá elektromos készüléküzem terveit, a Dar es Salaam északi térségébe tervezett villamos hálózat fejlesztését, illetve a déli országrészben egy további villamos projekt megvalósításának teendőit. Lakóházak, üzletközpontok beruházását, ezek infrastruktúráját is kínai közreműködéssel hozzák tető alá, s az Afrikában már elengedhetetlen energetikai fejlesztés, a megújuló energia hasznosítása sem maradhatott ki a felek együttműködési megállapodásából, vagyis kutatóközpont jön létre és vesz részt az ebbéli lehetőségek feltárásában. Összességében hét megállapodást szentesítettek, 1,7 milliárd dollár befektetéséről döntve.
Kínába mentek 1,7 milliárd dollárért
A legfontosabb infrastruktúrákba ruház be Kína tanzániai felkérésre. Elsősorban az energetika fejlesztése valósulhat meg.
(Visited 1 times, 1 visits today)