Még májusban feszültség alakult ki az Észak-Nigériába vezényelt 7. hadosztály parancsnoksága és az egyik zászlóalj katonái között. A nigériai egységek ebben a régióban folyamatos harcban állnak a Boko Haram terrorszervezettel. A 101. zászlóalj is a frontvonalban volt. A katonák úgy érezték, hogy egyik májusi bevetésük során a parancsnokság nem biztosított számukra megfelelő tüzérségi támogatást. Panaszukat személyesen akarták közölni Amadou Mohammed tábornokkal, a 7. hadosztály parancsnokával. De a generális nem volt hajlandó szóba állni velük. Amikor a parancsnok pár nappal később épp a 101. zászlóalj tábora mellett haladt parancsnoki konvoja élén, a katonák kőzáport zúdítottak a dzsipekre, sőt lövések is eldördültek. Amadou Mohammed tábornokot időben fedezékbe menekítették és nem sérült meg. A lázadás után a katonai rendőrség 18 katonát tartóztatott le. Közülük 12-t most halára ítéltek lázadás miatt, egyet rövid kényszermunkára, öt vádlottat pedig felmentettek. A nigériai hadseregen belüli viszály akkor robbant ki, amikor a Boko Haram egyre erőteljesebb, már-már háborús jellegű támadásokat hajt végre civil és katonai célpontok ellen egyaránt.
Saját parancsnokukra lőttek – halálra ítélték őket
Nigériában 12 lázadó katonára szabta ki a legsúlyosabb ítéletet a haditörvényszék.
(Visited 1 times, 1 visits today)