Az amerikai vállalatokat meg kell győzni, hogy lehetséges jövedelmező üzleteket kötni Afrikában, de ez nem elég önmagában, arra is szükség van, hogy az afrikai országok olyan üzleti környezetet biztosítsanak, amely vonzó és megbízható az üzleti élet számára, a bizalmat pedig az átláthatóság garantálja. Ezt a megállapítást arra utalva tette az Egyesült Államok afrikai ügyekért felelős helyettes államtitkára egy minapi, Kamerunban tett látogatásakor adott interjújában, hogy számon kérték rajta: az egyik neves energetikai nagyvállalat, az AES pár évvel ezelőtti e kivonult. Linda Thomas-Greenfield hivatkozott az amerikai elnök alig egy éves afrikai villamosítási programjára, valamint a másik óriáscég, a General Electric (GE) kifejezetten aktív afrikai, ezen belül kameruni érdeklődésére. A nemrégiben lezajlott Afrika csúcson – erősítette meg a helyettes államtitkár – az afrikai energiaprogra fontos elemévé tették Kamerunt. A technológiai fejlesztés, a magánszektor helyzetbe hozása mellett – az USA most ebben aktív igazán – az oktatási, képzési befektetés időszerű, ennek megfelelően felkészítéseket, továbbképzéseket, kurzusokat kap az afrikai ország.
Az AES kihátrált, a GE nyomul
Az üzleti élet számára korrekt, átlátható piaci környezetet remél az Egyesült Államok annak érdekében is, hogy a villamosítási programot Kamerunban és persze a kontinensen valóra válthassa.
(Visited 1 times, 1 visits today)