Befektetőbarát bányászati törvény

A növekvő export mellett a foglalkoztatás is alapvető ruandai szempont, így az ország bányászati szektorát jogi eszközökkel is kész segíteni a kormányzat.

Új bányászati törvényt léptetett hatályba a 2008 óta érvényben volt helyett Ruanda. A jogszabályok megváltoztatásának fő oka az, hogy a befektetők könnyebben megtalálhassák számításaikat ebben az ágazatban. A szektor gazdájának, a Földtani és Bányászati Minisztériumnak az álláspontját ismertető Michael Biryabarema főigazgató-helyettes elmondta, hogy a bányászati engedélyeket 5-25 év közötti időtartamra szabályozták, ezzel hosszú távú érdekeltséget teremtettek a befektetőknek, akik adott esetben hitelezhetőbbekké is váltak a bankok számára, tekintettel arra, hogy jut elég idő számukra a visszafizetés „kitermeléséhez”. A ruandai kormányzat a kibányászható ásványok exportjából legalább 400 millió dollár bevételt tart reális teljesítménynek már 2017-ben. Legalább ennyire fontos körülmény, hogy a szektorban mintegy 33 ezer ember talál már munkát magának. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez