Nem lehetett hálás feladata Abdel-Fattah el-Sissi egyiptomi elnöknek kiállnia a nyilvánosság elé és megértést, bocsánatot kérni azért, mert két nappal korábban súlyos áramszünet zavarta meg a főváros és térsége lakóinak életét. Mint a híradásokból kiderült, a metró sem járt egy bő órán át. A televízióban beszélő elnöknek a három éven át tartó bizonytalanságot és az évtizedes rossz gazdálkodást kell felszámolnia, éppen ezért szervezte meg tanácsadó testületének a felállítását. Ebben a szakértői csoportban gazdasági és tudományos szaktekintélyek vesznek részt, a híradások szerint a 16 tagú tanácsban a nemzetközi életben is jól ismert prominens személyiségek jutnak szerephez, így a Nobel-díjas kémikus Ahmed Zewail és a globális befektetési vállalkozás, a Pimco élén álló, sokáig szintén Amerikában élő, egykoron az IMF-nél is dolgozó közgazdász, Mohamed el-Erian. A tévénézőkhöz szóló Abdel-Fattah el-Sissi úgy becsülte, hogy az országnak legkevesebb 12 milliárd dollárt kell befektetnie a következő öt évben új erőművek építésébe a biztonságos energiaellátás érdekében, de addig könyörögve kéri a frusztrált közvéleményt, legyen megértéssel és türelemmel.
Amikor az elnök könyörgőre fogja…
Egy jó és egy rossz hír birtokában állt mikrofon elé Egyiptom elnöke: tévé-beszédében a múlt heti, hatalmas zűrzavart okozó áramkimaradás miatt kért bocsánatot.
(Visited 1 times, 1 visits today)