Videón a tuniszi múzeumi támadók. Egy még szökésben van

Nyilvánosságra hozott a tunéziai belügyminisztérium egy videót, amelyen azok a fegyveresek sétálnak végig a Bardo múzeumon, akik 25 embert, köztük 20 külföldi turistát öltek meg szerdán. Közben röviddel ezelőtt az államfő bejelentette: hárman voltak a támadók, a harmadikat még nem sikerült elkapni.

A két, fegyverét maga előtt tartó férfi belebotlott valakibe a folyosón, mielőtt a lépcsőkre kanyarodott volna: a halálra rémült fiatalembert még továbbengedték. Ennyi látható a biztonsági kamerák által készített felvételen.

Közben a hatóságok közölték, hogy újabb letartóztatások voltak, olyanokat vettek őrizetbe, akiknek közük lehetett a támadáshoz. A terroristákat Líbiában képezték ki, az Iszlám Állam fegyveresei által ellenőrzött területen. Az egyikük, mint tegnap kiderült, korábban idegenvezető volt. Turistákkal dolgozott: olyanokkal, mint akiket megölt. 

A két támadóval végeztek a biztonsági erők, még ott, a múzeumban. Egyikükön robbanóöv is volt. Az általuk meggyilkolt 25 emberből 20 volt a külföldi. többek közt brit, japán, kolumbiai, francia, olasz turista.

Beji Caid Essebsi elnök azonban röviddel ezelőtt az állami tévében azt közölte: biztosak abban, hogy hárman követték el a támadást, a harmadik ember szökésben van még.

Összesen 20 embert vettek eddig őrizetbe, ennek fele a hatóságok szerint közvetlenül vett részt a merénylet előkészítésében. A belügyminisztérium szóvivője azt mondja, átfogó hadjáratot indítottak a szélsőségesek ellen. Tunéziában az arab tavaszt elindító 2011-es felkelés, Ben Ali diktátor elűzése óta fellendülőben van az iszlamista extrémizmus.

A tunéziai mérsékelt iszlamista párt, az Ennadha vezetője szerint addig így is lesz, állandó lesz a terrorfenyegetettség, amíg nem rendeződik a helyzet a szomszédos Líbiában. Rached Ghannouchi arról beszélt a BBC-nek, hogy az Iszlám Állam képtelen lesz megvetni a lábát magában Tunéziában, de fiatal tunéziaiakat fegyverez fel és juttat vissza az országba, és ezt a folyamatot nehéz ellenőrzés alatt tartani.

Tegnap az egyik terrorista családja arról beszélt, hogy nehéz megérteniük, mi is történt. A szerdai lövöldözők egyike, Laabidi ugyanis barátságos fiatal férfi volt, szívesen ivott együtt a haverokkal, de aztán a bátyja szerint “agymosást hajtottak végre rajta azok a disznók, akik fiatal embereket küldenek a halálba a vallás nevében.”

(Visited 38 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez