Ki mondta, hogy unalmas az élet a kuvaiti parlamentben?
Egy miniszter kenőpénz elfogadásával vádolt néhány képviselőt, de végül maga a tárcavezető mondott le.
Mozgalmas jelenetek színhelye volt a kuvaiti parlament, ahol általában inkább az álmosító nyugalom a jellemző. A törvényhozásban ugyanis kizárólag kormánypártiak foglalnak helyet, a legutóbbi választásokat az ellenzék bojkottálta. Most azonban feszültség vibrált a levegőben. Abdulaziz al-Ibrahim (a képen jobbra) vízgazdálkodási miniszter ugyanis váratlanul szót kért és közölte: benyújtotta lemondását, mert elege lett az őt ért méltatlan támadásokból. Az ülésteremben csak ennyi hangzott el és a miniszter a lemondás bejelentése után viharos tempóban távozott. Persze mindennek voltak előzményei. Két nappal korábban egy kuvaiti lapnak adott interjút. Ebben indirekt módon ugyan, de félreérthetetlenül arra célzott, hogy néhány parlamenti képviselő hatalmas, egymillió dollárt meghaladó összeget kapott valakiktől, hogy őt politikai értelemben „kicsinálják”. Az interjú megjelenése és a parlamenti ülés között történhetett valami, amiről egyelőre még nem szivárgott ki semmi. Mindenestre a miniszter bedobta a törülközőt és lemondott. A 63 éves Al-Ibrahim mérnöki diplomával rendelkezik és évtizedek óta dolgozott a közigazgatásban, 2012 óta volt miniszter. Korábban sokszor hangoztatta, hogy ő mindent megtesz a korrupció mentes közigazgatásért. 4 évvel ezelőtt már volt egy hasonló ügy Kuvaitban. Akkor kiderült, hogy több képviselő 10 millió dollárt meghaladó összeget kapott fejenként, mert hajlandók voltak megszavazni egy indítványt. Vagyis szavazatvásárlás történt. Az ügyészség is gőzerővel vizsgálódott, de aztán a nyomozás lelassult, majd leállt. Végül az ügyről csak annyit közöltek hivatalosan, hogy nincs bizonyíték megvesztegetésre és senki ellen nem emeltek vádat. (Fotó:AFP)