1972. december 11-én járt utoljára ember a Holdon
1972. december 7-én indult el a Földről, a Kennedy űrközpont 39A jelzésű indítóállásáról napjainkig az utolsó Hold-űrhajó. Eredetileg december 6-ra volt beütemezve a felszállás, azonban egy kisebb műszaki hiba miatt átcsúszott a Pearl Harbor-i támadás harmincegyedik évfordulójára az embereket szállító utolsó, a Hold felé induló Saturn-5 hordozórakéta felszállása. Az Apollo program első és egyetlen éjszakai indítása méltó külsőségeket teremtett a történelmi űrrepülés útnak indulásához.
Négy nappal később, 1972. december 11-én landolt a Challenger névre keresztelt holdkomp a Taurus-Littrow-leszállóhelyen, fedélzetén a veterán Eugene Cernan parancsnokkal és a geológusból lett holdkomp-pilóta Harrison „Jack” Schmitt-tel. Ronald Evans főmodul-pilóta a Hold körüli pályán keringő parancsnoki egységben maradt, amely az America nevet viselte. Az Apollo-17 legénységének két tagja több mint 3 napot töltött el a Hold felszínén, felbecsülhetetlen értékű tudományos munkát végezve el.
A rendkívül sikeres felszíni tevékenység végrehajtása után, december 14-én felemelkedett a Challenger holdkomp felszálló fokozata a Hold felszínéről. A parancsnoki egységgel végrehajtott sikeres összekapcsolódás után további három napot töltött az újraegyesült legénység a Hold körüli pályán, mielőtt december 16-án hazaindultak a Földre. A szintén háromnapos hazaút során Ron Evans is űrsétát tett: az ő feladata volt visszahozni az űrhajó oldalán elhelyezett tudományos műszeregység adathordozó kazettáit a visszatérő egységbe. Az Apollo-17 végül sikeresen leszállt a Csendes-óceán végtelen kék vizére, 1972. december 19-én.
Az Apollo-17 jelentősége két dologban áll. Egyfelől a teljesen sikeres küldetés szinte minden addigi, az Apollo programban felállított rekordot megdöntött. Az Apollo-17 űrhajósai töltötték el a legtöbb időt a Holdon, valamint a Cernan-Schmitt páros tartózkodott a leghosszabb ideig a holdkompon kívül, a felszínen is. Az Apollo-17 legénysége „kocsikázott” a legtöbbet a Holdon, az ezen a küldetésen is szerepelt holdautó segítségével. Az Apollo-17 hozta vissza a Földre a legtöbb holdkőzet-mintát, több mint 110 kilogrammot. Végül pedig Ron Evans, a parancsnoki modul pilótája töltötte el a legtöbb időt, több mint hat napot a Hold körül keringve.
Másfelől az Apollo-17 lezárt egy korszakot, mégpedig az Apollo űrhajók Holdra szállásának korát. Az emberes űrtevékenység, az űrhajózás egyértelmű fénykora volt az Apollo bő évtizede, amikor az emberiség eljutott Jurij Gagarin 1961. áprilisi, egyetlen Föld körüli fordulatból álló űrrepülésétől az Apollo-17 1972. decemberi, három napos Holdon tartózkodást megvalósító küldetéséig. Mindmáig nem volt, és nagy valószínűség szerint nem is lesz többet még egyszer egy ilyen rövid időszak, ami alatt ekkorát fejlődne az űrhajózás. Annak ellenére, hogy az Apollo űrhajók és a Saturn rakéták egészen 1975 nyaráig szolgálatban maradtak, végeredményben a 17-es repülése zárta le az Apollo korát. A Skylab és az Apollo-Szojuz tesztprogram történelmi szempontból vizsgálva sokkal inkább a Space Shuttle és a Nemzetközi Űrállomás korának előfutárai voltak, az űrhajózás aranykora az Apollo-17 küldetésével együtt ért véget.
Fotó: Europress/Gettyimages