Az amerikai Apple változatlanul a csúcskategóriára koncentrál, ahol az árverseny nem olyan kemény, mint az alsóbb régiókban. A cég stabilan tartja második helyét a dél-koreai Samsung mögött, az iPhoneok-ból több mint 39 milliót adtak el a harmadik negyedévben, ebben már benne van az új iPhone 6, amiből az első hétvégén 10 millió darabot értékesítettek. Összességében az Apple 16%-kal növelte eladásait, ami meghaladja a fejlett piacokon más cégek által elért eredményeket.
Az okostelefonok térhódítását jól példázza, hogy világszerte csaknem 330 millió készülék talált gazdára három hónap alatt, negyedével több, mint egy évvel korábban. Az olcsóbb kategóriákban a kínai gyártók nagyot ugrottak, igaz, ők főként a hazai piacon erősítettek pozíciójukat. Az Apple viszont bízhat a karácsonyi rohamban. (Fotó:Getty Images)