Ez egyike azoknak a mítoszoknak, amiket az amerikai politikai életben evidensnek tartanak, pedig nem is állhatnának távolabb a valóságtól.
Az amerikai sajtó politikai megmondóemberei, a demokrata és republikánus politikusok és szakértők, közül is sokan alapvető igazságként kezelnek pár olyan kijelentést a fekete szavazókról, amik ugyan közelebbről megnézve nem felelnek meg a valóságnak, mégis mindenki igaznak hiszi azokat, mert olyan régóta keringenek a köztudatban, hogy kevesen gondolnák: jobban szemügyre kéne venni, igazak-e. A Washington Post öt ilyen mítoszt gyűjtött össze.
Ezek közül az első, és leginkább magától értetődőként kezelt tévhit, hogy a fekete szavazók a fekete jelöltekre adják le voksukat, és emiatt a tévképzet miatt van, hogy a republikánusok azzal próbálnak több fekete támogatót szerezni, hogy színesbőrű jelölteket indítanak, vagy éppen Michael Steele személyében egy feketére bízzák a párt vezetését. Pedig valójában azért szavaznak fekete jelöltekre, mert a fekete jelöltek nagy többsége demokrata, és a feketék a demokratákra szavaznak. Elég csak megnézni Al Gore 2000-es eredményeit: Clinton alelnöke akkor a fekete szavazatok 90 százalékát vitte el. Obama 2008-ban 95-öt.
Aztán ott van a “fekete vezetők” véleményébe vetett vak hit. Sokan – a Post cikke szerint leginkább a leegyszerűsítéseket kedvelő politikai újságírók – gondolják azt, hogy a “fekete vezetők” iránymutatását követik a fekete szavazók, és akiket ők támogatnak, az már a zsebében is tudhatja a voksokat. Erre Hillary Clinton 2008-as eredménye az ellenpélda, aki a demokrata előválasztásokon maga mögött tudhatta a fekete lelkészeket és politikusokat, a szavazók azonban mentek a saját fejük után, és Barack Obamára szavaztak.
Szintén sokan gondolják, hogy azok, akik távolságot tartanak Obamától, egyben búcsút is inthetnek a fekete szavazatoknak. Azonban, ahogy ezt a Post megjegyzi, ezt leginkább a “fekete vezetők” gondolják, akikről már tudjuk, nincsenek olyan nagy hatással a több, mint 40 millió fekete szavazóra, mint ahogy azt a közvélekedés tartja.
A november 4-ei időközi választásra készülő jobboldal most leginkább abban a mítoszba próbál kapaszkodni, hogy a feketék csak az elnökválasztásokon szeretnek szavazni, és az időközi választásokon jelentősen visszaesik a számuk, nagyobb esélyt teremtve ezzel a republikánus jelölteknek. Azonban ahogy azt a részvételi adatok ezt fekete-fehéren mutatják, nagyjából ugyanannyival kevesebb fekete megy el szavazni, mint fehér. Inkább számít az életkor, és az iskolai végzettség. Az idősek és diplomások körében nagyobb azoknak az aránya, akik mindkét választáson szavaznak.
Végül még egy mítosz, ami az utóbbi években többször is felmerült a fekete szavazók után vágyakozó republikánusok körében, hogy a feketék társadalmi nézetei közelebb állnak a republikánusokéhoz, ezért könnyen át is lehetne őket csábítani a jobboldalra. Ez igaz a vallásos feketékre, de ahhoz, hogy ők mégis republikánusokra szavazzanak, a konzervatív pártnak többet kéne dolgoznia az ő a voksuk megnyerésére.
Fotó: Europress/AFP