Újabb két államban engedélyezték a melegházasságot

Újabb mérföldkő a melegházasság országos engedélyezésében a mostani döntés. Az újabb két állam (Alaszka és Arizona) már sokadik a sorban, ahol elfogadták, jobban mondva megszüntették a melegházasság tiltását. Ezzel a döntéssel már 30 fölé emelkedett azoknak az államoknak a száma, ahol legális a házasság azonos nemű emberek között.

 

Az örömhír hallatán rengetegen már néhány perccel a bejelentés után összeházasodtak. A melegházasság előretörése az elmúlt időszakban hihetetlenül felgyorsult. Nemrég még 19 államnál tartott a törekvés, nem egész két hét alatt pedig 31-re nőtt ez a szám.
Csupán hét olyan állam maradt, ahol még nem niincs napirenden a kérdés: Georgia, Alabama, Mississippi, Missouri, Nebraska, Észak- és Dél-Dakota.
A változás  végleges. Hozzáértők szerint teljesen értelmetlen fellebbezni ellene, ugyanis semmi esély nincs arra, hogy megmásítsák a döntést. A mostani határozat ellen már be sem nyújtják a fellebbezészt az ellenzők, korábbi eseteknél még megpróbálkoztak vele. Az arizonai döntés után a tiltásért küzdő ügyvéd konkrétan azt nyilatkozta, hogy “a fellebbezés fölösleges pénzkidobás lenne az adófizetők kárára.”
Észak-Karolinában volt olyan tisztségviselő, aki inkább visszavonult, mert nem tudta elfogadni, hogy eleget kell tennie egy meleg pár kérésének is, és össze kell őket adnia, függetlenül személyes meggyőződésétől. A nem megnevezett férfi elmondta, amikor esküt tett, nem gondolta, hogy valaha is ilyesmire kötelezik majd.
Közben Wyoming állam is a változás határán van,  a döntés már megszületett, de van még egy hét a jogorvoslatra – ami, tekintve, hogy szinte esélytelen, valószínűleg meg sem fog történni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez