1913. szeptember 12-én született Jesse Owens afro-amerikai atléta, olimpiai futóbajnok, polgárjogi vezető. 1932-ben még kiszorult az amerikai válogatottból, ám az 1936-os berlini olimpiai játékokon már 4 aranyérmet szerzett: 100 és 200 méteres síkfutásban, a 4×100-as váltó tagjaként, és távolugrásban. Fekete bőrű atlétaként a fajüldöző Németországban a sport és az egyenrangúság hősévé vált, és ezzel szimbolikus csapást mért a házigazda náci Németország árja felsőbbrendűségi ideológiájára.
Az amerikai többszörös hátrányból indult, hiszen egyfelől olyan helyről érkezett, ahol a feketéket ebben az időszakban még súlyosan diszkriminálták, másfelől pedig éppen Németországban kellett helytállnia, melynek hivatalos ideológiája még annyira sem vette emberszámba. Owens győzelmeit követően az egész nyugati világ és – a náci propaganda dacára – Németország egyik legnépszerűbb embere lett, akit a nézők és sportolótársai egyaránt szívükbe fogadtak.
Tény, hogy a Hitler távol maradt a díjátadóktól, amit sokan éppen annak tulajdonítottak, hogy el akarta kerülni az Owensszal való kézfogást, ami a náci fajelmélet egyértelmű vereségét szimbolizálta volna. Ugyanakkor már közvetlenül Berlin után pletykák szóltak arról is, hogy a színfalak mögött a Führer mégis találkozott a bajnokkal, és személyesen is gratulált neki. Bizonyíték persze nincsen, mindenesetre a kérdés – és az 1936-os olimpia egésze – máig foglalkoztatja a történészeket.
Jesse Owens az olimpiai győzelmek után nem a náci vezető, hanem elsősorban Franklin Delano Roosevelt elnök és számos honfitársa közönyét fájlalta.
Owens hosszú évekig elhanyagoltan és ismeretlenül élt Amerikában, első kitüntetését például csak 1955-ben kapta, amikor Eisenhower elnök a „sport nagykövete” megtisztelő címet adományozta neki.