Adnom kellett volna a látszatra – jelentette ki az amerikai elnök, elismerve, hogy hibázott, amikor golfozni ment rögtön a James Foley lefejezése kapcsán tett bejelentése után.
Barack Obamát sok kritika érte – bal- és jobboldalról egyaránt – amiért szinte azonnal visszatért a golfpályára, miután augusztus 20-án kemény szavakkal elítélte James Foley lefejezését és együttérzéséről biztosította az Iszlám Állam szunnita szélsőséges iszlamista szervezet által megölt amerikai újságíró szüleit. A kép, hogy az amerikai elnök fontosabbnak tartja, hogy golflabdákat ütögessen egy luxusnyaralóhelyen, mint hogy a Közel-Keletet lángba borító IS jelentette veszéllyel foglalkozzon, nagy felháborodás váltott ki a republikánusok között, és még a demokraták is helytelennek nevezték a lépést.
Az amerikai elnök az NBC vasárnapi politikai beszélgetős műsorában, a Meet the Pressben választolt az akkori kritikákra, elismerve, hogy hibázott. Mint elmondta, számítania kellett volna arra, hogy ez a kontraszt rosszul fog mutatni majd a sajtóban, hiszen a „színjáték is az elnöki munka része”. Obama elmondta, bár már hat éve lakik a Fehér Házban, még mindig kellemetlenül és kényelmetlenül érzi magát az elnöki szerepnek ebben a részében, nem jön természetesen számára, bár tudja, hogy az is sokat számít.
Az amerikai elnök már korábban is közölte, hogy üres politikai színjátéknak tartja, amikor egy elnök megszakítja programját egy krízis miatt, és tanácsadói is többször elmondták, hogy egy elnöknek szüksége van néha egy kis pihenésre, hogy kiheverje a szabadidőt egyáltalán nem engedélyező munka fáradalmait.