Egymillió dolláros autót tört össze egy texasi csaló

Egy YouTube-re felrakott videó buktatta le a férfit, aki szándékosan totálkárosra tört egy Bugatti Veyront, hogy felvegye a 2,2 millió dolláros biztosítási pénzt.

A 39 éves Andy House még 2009-ben tett tönkre a szuperautók csúcsát képviselő, több mint ezer lóerős Bugatti Veyront, amiért egymillió dollárt fizetett. Az igazi ritkaságnak számító autóra természetesen biztosítást is kötött: 2,2 millió dollárt kellett kapnia, ha az autó egy balesetben totálkárossá válik.
Ami meg is történt 2009-ben, amikor egy texasi útról belehajtott egy sósvizű mocsárba. A rendőrségnek akkor azt állította, baleset történt. Elmondása szerint leejtette mobiltelefonját, és amikor felnézett, egy alacsonyan repülő pelikán szállt el előtte, és félrerántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést a madárral.
Ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy az autó totálkáros legyen. A Bugatti ezer lóerős motorját az tette tönkre, hogy House nem állította le, amikor az autó a vízbe került, és a sós víz teljesen tönkrevágta azt. A rendőröknek azt mondta, a rá támadó szúnyogok miatt szinte menekülnie kellett a vezetőülésből, és ezért nem állította le a motort.

{youtube}4NJmB1F2mdE{/youtube}

A 2,2 millió dolláros biztosítási pénzt azonban nem kapta meg. Egy videofelvételnek köszönhetően ugyanis egyértelműen kiderült, hogy szándékosan hajtott bele a vízbe. Egy, a baleset idején arra autózó férfi ugyanis azonnal a mobiljáért nyúlt, amikor meglátta a ritka sportautót, és filmezni kezdte. Pont akkor, amikor House „balesetet szenvedett”.
A felvételen látni lehet, hogy egy pelikán sem volt a közelében, sőt azt is, hogy fékezés nélkül hajtott bele a vízbe. Az ügyészség szerint a videó döntő bizonyíték volt az ellen biztosítási csalás vádjával indított perben. A texasi férfi végül az előző héten bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt. Akár húsz évig terjedő börtönnel is sújthatnák, de valószínűbb, hogy megússza pár év börtönnel

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez