Eljött a pillanat, amire valahol mindannyian vártunk. Talán soha nem mondtuk ki hangosan, sőt lehet, hogy magunknak sem fogalmaztuk meg, hogy erre vágyunk, mégis amikor megláttuk a cikk címét, egyből tudtuk, hogy a várakozásnak vége.
Mindez pedig potom 133 ezer dollárunkba, tehát kicsit több mint 30 millió forintunkba kerülne. Ezért cserébe kapnánk egy teljes fürdőszobát, a föld egyik legelképesztőbb anyagából. Egyébként az egész szoba körülbelül 9,4 millió kalóriának felel meg, ez nagyjából 12 év kalória bevitele. A biztonság kedvéért ki is hangsúlyozták, hogy “nem ajánlatos elfogyasztani az egészet egy étkezés alatt.”
A készítők elmondták, az ötlet onnan jött, hogy az emberek rendszeresen kerestek rá a “bathroom sweets” kifejezésre, ami fürdőszobai édességeket jelent, de csak elírták az általánosan használt, majdnem ugyanolyan kiejtésű “bathroom suites” kifejezést, ami pedig fürdőszoba bútort, leginkább a toalettet, zuhanykabint, kádat jelenti. Így végül úgy döntöttek, hogy megadják a rengeteg elírt keresésre a választ és elkészítenek egy fürdőszobát, ami egyben édesség is. A közös cél érdekében összefogott a bathrooms.com és a Choccywoccydoodah csapata, a végeredmény pedig körülbelül hat hónapon keresztül marad majd meg és olyan alapvető fürdőszobai funkciókat, mint egy forró fürdő vagy egy fogmosás nem igazán tud ellátni, ugyanis a meleg víztől szinte azonnal elolvadna és tönkremenne.