A tudósokat már évtizedek óta foglalkoztatja a kaliforniai Halál völgyében látszólag maguktól mozgó, és a talajban hosszú nyomokat hagyó sziklák rejtélye. Most először azonban végre sikerült lefilmezni a mozgást, megerősítve ezzel az egyik elméletet a sok közül.
A kutatókat és a rejtélyek szerelmeseit már több mint ötven éve foglalkoztatják az úgynevezett “vándorló kövek”, vagy “vitorlázó kövek” (sailing stones), amelyek a “Racetrack Playa” azaz “Versenypálya Síkság” nevű kiszáradt tómederben mintha teljesen önálló életet élnének, és maguktól vándorolnának. A titokzatos sziklák, amelyek több száz kilogrammosak is lehetnek, egyértelműen mozognak, hiszen nyomokat hagynak maguk után a talajban.
A mozgás magyarázatára az évtizedek alatt több elmélet is született, de egyiket sem sikerült minden kétséget kizáróan igazolni. Arról nem is beszélve, hogy soha senki sem látta mozogni a szikladarabokat, amelyek van, hogy éveken át meg sem moccannak. És persze lefilmezni sem tudta senki a jelenséget. Egészen mostanáig.
{youtube}0O3PJg50iV8{/youtube}
Most először két kutatónak sikerült videóra vennie, ahogy egy kő “magától megindul”, és több métert tesz meg a síkságon, igazolva ezzel egy, már a hetvenes években felvetett elméletet a rejtély megoldására. Mint kiderült a ritka jelenséget több természeti hatás együttes megjelenése okozza, ami meglehetősen ritkán fordul elő.
Mint kiderült, a sziklák mozgásához először is arra van szükség, hogy egy kis tó alakuljon ki a téli hónapokban a Versenypályán. Majd az, hogy pont megfelelő mélységű víz felső rétege megfagyjon. Amikor pedig a jégréteg olvadozni kezd, táblákra töredezzen. És már csak egy kis szélre van szükség, ami a jégtáblákat mozgatni kezdi a víz felszínén. Ezek azok a jégtáblák, amelyek a szikláknak támaszkodva magukat előtt eltolják azokat, nyomot hagyva a víztől fellazult talajba. Ilyen egyszerű.