A híres Gettysburgi-ütközetben meghalt 22 éves katonatiszt több mint 151 évvel halála után kapja meg a legrangosabb amerikai kitüntetést.
A Fehér Ház kedden jelentette be, hogy a Becsülért Érdemrenddel (Medal of Honor) tünteti ki Alonzo H Cushing hadnagyot, aki a Gettysburg csatamezején halt hősi halált az Unió oldalán harcolva a déliek seregei ellen. A 22 évesen meghalt tiszt a csata harmadik, és egyben utolsó napján vesztette életét, amikor a konföderációs erők egy utolsó kétségbeesett támadást (Pickett’s Charge) indítottak az északi hadsereg ellen, amely akár az egész háború menetét megváltoztathatta volna.
Cushing egy ágyúüteg parancsnoka volt, aki annak ellenére, hogy már több sebesülése is volt, és ágyúinak zömét lepusztította az ellenség, nem volt hajlandó visszavonulni, és embereit a rohamozó ellenség visszatartására parancsolta. Végül halálos lövés érte, de sikerült annyi időre feltartóztatni a déli támadást, hogy az Unió fegyveresei sikerrel visszaverjék a támadást, és a déliek kénytelenek legyenek nagy veszteségeket elkönyvelve visszavonulót fújni, az egész háború szempontjából döntő győzelmet szerezve ezzel az északiaknak.
A fiatal katonatiszt leszármazottjai, valamint az amerikai polgárháború megszállottjai az utóbbi évtizedekben kezdtek el kampányolni azért, hogy Cushing, ha késve is, de megkapja a hőstettért járó kitüntetést, a Becsület Érdemrendet. Tavaly decemberben az amerikai kongresszus egy külön a számára írt jogszabályban adott lehetőséget arra, hogy posztumusz megkaphassa a legrangosabb amerikai kitüntetést.
“Soha nincs késő jó dolgot cselekedni, még 150 évvel később sem” – mondta ezzel kapcsolatban Ron Kind wisconsini képviselő, aki támogatta a törvényt.
Az érdemrendet szeptember 15-én adják át ünnepélyes keretek közt a Fehér Házban.