Floridában bejegyezték a Gyermekrák Alapítvány amerikai szervezetét

Bejegyezték Floridában jótékonysági szervezetként a Gyermekrák Alapítvány ötéves amerikai szervezetét, a Children Cancer Foundationt – közölte az MTI-vel helyi idő szerint szerdán a Floridai Mezőgazdasági és Fogyasztói Szolgáltatási Hivatal (FDACS).

Erin Gillespie, a FDACS biztosának sajtótitkára a bejegyzésre vonatkozó iratokat is mellékelő e-mailjében rámutatott, hogy az alapítvány most már megfelel a floridai törvényi erőírásoknak, amelyek szerint regisztráltatnia kell magát ahhoz, hogy az állam területén adományokat gyűjthessen.

Az MTI azt követően érdeklődött a FDACS-nál, hogy a Magyar Nemzet keddi számában közölte: vizsgálatot kezdeményeznek Floridában a Balogh István-féle Gyermekrák Alapítvány amerikai szervezete ellen. A lap szerint ennek hátterében az állhat, hogy a FDACS az elmúlt hónapokban hiába próbálta felvenni a kapcsolatot az alapítvánnyal, hogy tisztázza, pontosan milyen tevékenységet végeznek Floridában.

A Magyar Nemzet cikkében azt írta, hogy a Children Cancer Foundationt New Yorkban alapították 2009-ben, és 2011-ben Floridában is bejegyezték. Ám ez utóbbi államban ahhoz, hogy adományokat gyűjthessen, a jogszabályoknak megfelelően kellett volna regisztráltatnia magát az FDACS-nél, és a későbbiekben rendszeresen tájékoztatnia kellett volna a hivatalt arról, mennyi adományt gyűjtött és azt mire költötte.

Erin Gillespie egy kedden elküldött e-mailben még arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy az alapítványt még nem jegyeztették be Floridában. “Megpróbáltunk kapcsolatba lépni velük, de nem kaptunk választ, ezért az információt elküldtük a nyomozati egységünkhöz. A jótékonysági szervezet kapcsolatban áll a Fogyasztói Szolgáltatási Részlegünkkel, és a bejegyeztetésén dolgozik” – tette hozzá.

“A Children Cancer Foundation Inc-t semmilyen hatóság, sem írásban sem telefonon nem kereste meg, noha a nap 24 órájában telefonon, email-en elérhető vagyok” – írta az MTI megkeresésére, még a bejegyzésről szóló szerdai értesítés előtt Balogh Klaudia kommunikációs igazgató. Az alapítvány “a jogszabályoknak megfelelően végzi a munkáját. Abban az esetben, ha megkeresés érkezett volna, természetesen minden kérdésükre válaszoltam volna” – fűzte hozzá.

Honlapja szerint az alapítvány 2012 június óta több rendezvényt, egyebek között sporteseményeket, adománygyűjtést, kirándulást és karácsonyi ajándékosztást szervezett Floridában beteg gyerekek megsegítésére.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez