A 44 éves Kris Regelbrugge holttestét csak négy hónappal a legnagyobb halálos áldozatokat követelő amerikai földcsuszamlásnak számító katasztrófa után sikerült megtalálni.
A Washington államban, Seattle városától kilencven kilométerre található Oso városában 43 ember vesztett életét, amikor március 22-én a területre hullott nagy mennyiségű eső után a városra zúdult a település közelében található hegyoldal egy része. Bár a halottak utáni kutatást április végén hivatalosan leállították, a területen dolgozó munkások folyamatosan figyelték a területet abban a reményben, hogy rá fognak bukkanni az egyedül még eltűntként nyilvántartott áldozat, Keis Regelbrugge maradványait.
A nő holttestére végül kedden bukkantak rá – jelentette be a helyi megyei seriff, Ty Trenary. Az áldozat férje, az amerikai haditengerészet kötelékében szolgáló John Regelbrugge szintén életét vesztette a 43 halálos áldozattal járó katasztrófában, amely nagyjából harminc házat temetett alá percek alatt.
A katasztrófa pontos okát egyelőre nem lehet tudni. Az első, szakértők által végzett vizsgálat eredményeit nemrég hozták nyilvánosságra. A szerint több tényező – mint a területre hullott nagy mennyiségű eső, a föld átázása valamint a területen korábban történt földcsuszamlások – is szerepet játszott abban, hogy a település mellett lévő hegyről leszakadt a földréteg, és egy folyón átszáguldva letarolta a várost. Az átázott földtömeg két perc alatt több mint hatszáz méteres távolságot tett meg.
A város romjai között dolgozó emberek – akik a föld elhordásával és a terület helyreállításával foglalkoznak – közben nap, mint nap újabb és újabb személyes tárgyakat, naponta nagyjából ötvenet emelnek ki a törmelékek közül. Ezzek között minden megtalálható a könyvektől és fényképektől elkezdve a fegyvereken és számítógépeken át az autókig és végrendeletekig. Ezek a munkások megtisztítják, amennyire lehet helyreállítják és visszaszolgáltatják tulajdonosaiknak.
A tárgyakat egy titokban tartott épületbe viszik, ahol a túlélők, vagy az áldozatok rokonai megkereshetik saját, vagy a tragédiában elhunyt rokonaik dolgait. Vannak, akik azonban úgy döntöttek, nem élnek ezzel a lehetőséggel, mert elhunyt szeretteik tárgyainak látványa túlságosan fájdalmas számukra.