Kutyaketrecben tartottak egy 11 éves autista kisfiút

Egy 11 éves autista fiú szüleit tartóztatták le kedden este, miután az anaheim-i rendőrség szerint a fiút egy ketrecben tartották. A rendőrök este 6 óra után érkeztek egy névtelen bejelentés után a házhoz, ahol egy nagy kennel szerű ketrecet találtak benne egy matraccal.

“Miután megtaláltuk a ketrecben a matracot, úgy gondoljuk, hogy valaki itt élhetett benne.” – mondta az anaheim-i rendőrség hadnagya, Bob Dunn. “A ketrec körülbelül 180 cm magas és 140 cm széles. Ez pont elég volt neki, hogy felálljon, abban az esetben, ha tényleg benne élt.” – tette hozzá Dunn.

A szülök elmondása szerint a fiú nem tud kommunikálni, és ahogy idősebb lett, az erőszakos kitöréseit már nehezebb volt megfékezni. A ketrec arra szolgált, hogy kontrollálják a kisfiú kitöréseit. A rendőrség elmondása szerint, mikor kiérkeztek a kisfiú ápolt volt és jól táplált. Elővigyázatosságból kórházba szállították, hogy kizárják az egyéb esetleges betegségeket. A kisfiúnak két testvére is van, egy 8 és egy 10 éves. Mindkettejüket védelmi felügyelet alá vették.

Mindkét szülőt letartóztatták és gyermek veszélyeztetése miatt állnak majd bíróság elé. A kezdeti vizsgálatok ellentmondásos eredményeket hoztak, még nem tudják pontosan, hogy mennyi ideje tarthatták a kisfiút a ketrecben. Talán csak pár órára zárták be, de az is lehet hogy hónapok, sőt évek óta a ketrecben tartották.

A család vietnami származású és nyelvi nehézségeik vannak, ezért a további nyomozás alatt, a minél pontosabb eredmény érdekében tolmácsra lesz szükség. A rendőrség a nyomozás során kihallgatja majd a szomszédokat, illetve azokat is, akiknek a szülők a házukban szobát adtak ki.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez