A zodiákus gyilkosként elhíresült ember öt gyilkosságot követett el Kaliforniában még az 1960-as években. Gúnyolódott a rendőrséggel és a sajtóval, azzal hogy olyan leveleket küldött nekik, amelyben büszkélkedett a gyilkosságokkal, valamint titkos üzeneteket küldött, amelyek olyan kis apró dolgokat tartalmazott, amely rá utalt. Ennek ellenére soha nem találták meg. Az évek alatt nagyon sok találgatás volt, hogy ki is ő valójában. Most pedig egy újabb ilyet olvashatunk Gary L. Stewart könyvében. A könyvet a kiadója, a HarperCollins több hónapig titokban tartotta.
“A legveszélyesebb állat” című könyve ezen a héten jelent meg az Egyesült Államokban. Ebben Gary, aki villamosmérnök és a lousiana-i Delta Tech Service alelnöke, hogyan jot rá, hogy a biológiai apja a zodiákus gyilkos. Gary, akit örökbefogadtak, a néhai könyvkereskedő Earl Van Best Jr-t nevezte meg a gyilkosnak. Azt állítja, hogy az áldozatok hasonlítanak az anyjára, Van Best ujjlenyomata megegyezik az egyik tetthelyen talált ujjlenyomattal, valamint a zodiákusnak és az apjának ugyanolyan volt a kézírása.
“Gary-t több évnyi nyomozás vezette el idáig. A nyomozást azután kezdte el, miután a szülőanyja kapcsolatba lépett vele. Azt is mondta, hogy úgy véli törvényszéki bizonyítékokat is talált a nyomozás közben.” – mondta a kiadó szóvívője Laura Lees, aki már át is adta ezeket a lehetséges bizonyítékokat a rendőrségnek.
“Ha összehasonlítjuk Gary fotóját a zodiákus fantomképével, felfedezhetünk némi hasonlóságot. Szinte ugyanúgy néznek ki.” – mondta a kiadó.
“Ez volt az utolsó dolog amit tudni akartam a családomról, elhihetik.” – mondta Gary, majd hozzátette: “Nagyon remélem, hogy ez segíteni fog az áldozatok családjainak lezárni az ügyet.”
A san francisco-i rendősrég szóvívője, Albie Esparza elmondta a CNN-nek, hogy a nyomozóik újra előveszik az ügyet, és átnéznek minden bizonyítékot. “Az évek során nagyon sok emberrel beszéltünk az esetről. Az ügy még mindig nyitott, várjuk a tippeket, amelyek közelebb vihetnek az ügy lezárásához.” – mondta Steve Blower rendőrkapitány.