Rendőrt hívtak egy gimnazistára, mert könyveket osztogatott


Egy “aggódó polgár” hívta ki zsarukat az idahói Meridian város egy parkjába, ahol egy diák ingyen osztogatott egy díjnyertes regényt, amelyet a helyi iskolakörzet kitiltott a tananyagból néhány szülő panasza alapján.

Az indián származású Sherman Alexie regényét (Junior – egy indián naplója) még április elején tiltotta be Idaho állam legnagyobb iskolakörzete egy 2-1 arányú szavazással, úgy ítélve meg, hogy a könyv nem való tizedik osztályos diákoknak. A regény egyébként a moly.hu oldalán olvasható leírás szerint “keserédes humorral átszőtt történet (…) szeretetről, barátságról, gyűlöletről, megbocsátásról, társadalmi kirekesztésről és beilleszkedésről.”
Az április tiltó határozat után több száz diák írt alá egy petíciót, tiltakozva a könyv betiltása ellen, ami egyébként pont ellenkező hatást váltott ki, mint amit a regény ellen fellépő néhány aggódó szülő el akart érni, az iránt ugyanis jelentősen megnőtt a kereslet a helyi könyvtárakban. Majd két nő adományokból pénzt gyűjtött össze 350 könyvre, hogy szét tudják osztani a diákok közt – amiből végül hétszáz darab lett.
Ezeket a könyveket kezdte el ingyen osztogatni a tanulóknak egy középiskolai diák, Brady Kissel, egy meridiani parkban. A könyvosztáson aztán egyszer csak rendőrök jelentek meg, miután egy aggódó szülő bejelentést tett, mert a gyereke szülői engedély nélkül veszik át a könyveket. A KBOI beszámolója szerint a rendőrök beszéltek Kissellel, majd közölték vele, hogy semmi rosszat nem látnak a könyvosztásban, és hagyták, hagy csinálja.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez