Egy 2013-ban készült dokumentumfilm ihlette azt a törvényjavaslatot, amely arra irányul, hogy zárják be a San Diego-i híres delfinshow otthonát, a SeaWorldöt. A komplexumban jelenleg tíz kadrszárnyú delfin él, de a javaslat megfogalmazói szerint túl nagyok és intelligensek ahhoz, hogy rabságban legyenek. A SeaWorld szóvivője azonban azt mondta, az állatokat igenis megfelelő körülmények között tartják, a medencék kellő méretűek, nem beszélve arról, hogy a vízipark jelentős kutatási feladatokat is ellát, miközben megfigyelik az állatok viselkedését.
A helyi idő szerint kedd reggel kezdődő meghallgatás kezdeményezői viszont a Blackfish című filmre hivatkozva úgy vélik, a SeaWorldben korábban előfordult támadások és egy 2010-es haláleset is annak tudható be, hogy az oktatók rosszul bánnak az állatokkal, ők pedig emiatt egyre agresszívebbé válnak. Ha a törvényhozók elfogadják a most benyújtott javaslatot, akkor a komplexumnak megtilthatják a kardszárnyú delfinek importját és exportját, egyúttal kötelezik őket arra, hogy biztosítsanak nagyobb helyet a delfineknek, és viseljék gondjukat a természetes halálukig – számolt be a News13 című amerikai hírhonlap.