Elvesz(t)ett nemzedék-10%-os elvándorlás

Már a diktatórikus eritreai rezsim is aggasztónak tartja a fiatalok elvándorlását.

 Az európai vizeken bekövetkezett menekültkatasztrófák áldozatai között mindig sok az eritreai. Sokkal több, mint ami a mindössze 4 milliós lélekszámú ország afrikai súlyából következne. 1991 óta az afrikai kontinens egyik legbrutálisabb diktatúrája van hatalmon Eritreában. A kivándorlás már korábban is jellemző volt, amikor Eritrea még Etiópia része volt. Akkor a szegénység elől menekültek az emberek a fővárosba, Addisz-Abebába vagy valamelyik olajban gazdag arab országba. 1991 óta egyértelműen politikai okai vannak a tömeges elvándorlásnak – állapítja meg az International Crisis Group (ICG) nevű brüsszeli székhelyű nemzetközi kutató központ. A most közzétett tanulmány szerint az elmúlt 10 évben 400 ezren hagyták el Eritreát, vagyis a lakosság 10 százaléka. És főleg a fiatalok menekülnek. Leginkább a kötelező katonai szolgálat elől. Eleinte a rezsim kivégeztette az elfogott „dezertőröket”, de aztán rájöttek, hogy a kivándorlással megszabadulnak a potenciális ellenzéki „bajkeverőktől”. Csakhogy most már a fiatalok elvándorlása olyan méreteket öltött, hogy az már komoly akadálya a minimális gazdasági fejlődésnek is. Ezért most már Issayas Afewerki elnök is aggodalmának ad hangot. A diktatúrákra jellemző módon az elvándorlás mögött Afewerki nem belső bajokat, hanem külföldi beavatkozást gyanít, ezért az ENSZ-t kérte a az exodus okainak feltárására. Ez a vizsgálat, ha sor kerül rá, vélhetően ugyanazokra következtetésekre jut majd, mint az ICG. És e mögött az ansarai rezsim megint csak „imperialista beavatkozást” lát majd… 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez