Lesz-e nyugat-afrikai schengeni övezet?

A térség államai vám és utazási könnyítésekről állapodtak meg.

 A nyugat-afrikai országokat tömörítő gazdasági szervezet, a Cedeao tagállamai már régen olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek megkönnyítik az áru- és személyforgalmat a térségen belül. Legalábbis ez volt a szándék. Mert a gyakorlat azért már. A vámosok, a hatásőrök minden apró ürügyet kihasználnak arra, hogy „alapos ellenőrzést tartsanak”. És aztán csak akkor engedik tovább a szállítmányt és az utast, ha kapnak némi csúszópénzt. Ráadásul ezt nem tekintik illegális borravalónak, hiszen hivatalos iratok garmadáit töltik ki és nyugtát is adnak a vámról és a különböző illetékekről. „Kétségtelen, hogy a jelenlegi szabályokat többféleképp lehet értelmezni, de a mostani gyakorlat tűrhetetlen” – állapították meg a Cedeao tagországok képviselői az Ouagadougouban tartott konferencián. Igyekeztek világosabbá tenni a szabadabb áru és személymozgást garantáló szabályokat. Egyben közölték, hogy be fogják vezetni az egységes, biometrikus személyi okmányokat, így legalább a személyi forgalom zavartalanná válhat. A most elfogadott közlemény szerint „… 2020-ra a Cedeao a szabad polgárok valódi közössége lesz”. Vagyis már emlékeztetni fog az áruk és személyek szabad mozgását garantáló, európai schengeni övezetre, legalábbis a tervek szerint.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez