A dél-afrikai bankrendszer számára megkerülhetetlen körülmény, hogy az iszlám bankrendszer tagjait és termékeit is befogadja. Ez a belföldi és az afrikai pénzintézeti tevékenységre egyaránt igaz, a dél-afrikai bankokban iszlám szabályok szerint kezelt pénz mennyisége becslések szerint az utóbbi évtizedben már meghaladta a 80 milliárd randot. Nemrégiben a köztársaságban is kibocsátottak iszlám kötvényeket, vagyis sukukat, négy hitelintézet pedig eleve kínál iszlám kereskedelmi és vállalati banki termékeket. Az iszlám banki termékeket forgalmazó Absa nevű pénzintézet vezetője, Uwaiz Jassat most azt közölte, az ügyfelektől nem követelik meg, hogy muszlimok legyenek. De az természetesen igaz, hogy a sarijában megfogalmazott követelményeket be kell tartani, egyebek között tiltott dolog a kamat. A betett pénz megtérülésével a bank foglalkozik, amit megoszt az ügyféllel.