A pekingi kormány szóvivője bejelentette: a Kínai Népköztársaság ismét megnyitja mogadishui képviseletét. Hong Lei hozzátette: „Szomáliában már van legitim kormány és működik a parlament. Az ország a belső béke megteremtésének új szakaszába érkezett”. Kína 1991-ben hívta haza diplomatáit, amikor Szomáliában kitört a polgárháború. Most sem teljes a béke, hiszen az el-Shebab iszlamista lázadó szervezet még mindig merényleteket hajt végre. De az ENSZ és az Afrikai Unió katonai beavatkozásának köszönhetően a nagyvárosokban fokozatosan normalizálódik az élet. És vidéken is, ennek jele például, hogy a puntlandi partok mentén gyakorlatilag megszűnt a kalózkodás. Februárban az Egyesült Államok bejelentette, hogy hamarosan nagykövetet neveznek ki Szomáliába. Az USA képviselete azonban még nem nyílt meg, hiszen a terrorista veszély még nem szűnt meg Mogadishuban és az amerikai képviseletek a szélsőségesek „privilegizált” célpontjai. Kína szinte mindenütt jelen van Afrikában, a diplomaták főleg a gazdasági kapcsolatok erősítésén dolgoznak. Nem eredménytelenül. Kína és az afrikai országok kereskedelmi forgalma tavaly 210 milliárd dollár volt, nagyon sok afrikai állam számára Kína az első számú gazdasági partner.