Ban Ki Mun a világszervezet környezetvédelmi tanácskozása alkalmából érkezett Nairobiba. De természetesen diplomáciai, politikai, sőt katonai kérdésekről is tárgyalt Uhuru Kenyatta kenyai államfővel. Ban Ki Mun megbeszélésük után azt mondta, hogy a világszervezet segíteni fogja Kenyát a terrorizmus elleni harcban. De a segítségnyújtás „hogyanjáról és mikéntjéről” már nem ejtett szót a főtitkár. Kenyatta elnök azt a szót, hogy terrorizmus ki sem ejtette. Ő csupán arról beszélt, hogy Kenya számít az ENSZ jelenlétére. Jelenleg vagy 2000-en ténykednek Kenyában a világszervezet különböző programjai keretében. Főleg gazdasági, egészségügyi, környezetvédelmi szakértők dolgoznak az ENSZ ügynökségek kenyai központjaiban. Szó volt arról is, hogy a világszervezet természetvédelmi hivatalának igazgatóságát is Nairobiba telepítik New Yorkból. De ezt a költözködést felfüggesztették az egyre aggasztóbb kenyai belbiztonsági helyzet miatt. A szomáliai el-Shebab terrorszervezet Kenyában is aktív és vannak helyi támogatóik is. Emiatt súlyos válságban van a turizmus, amely az állami bevételek egyik fő forrása. Kenyatta elnök azért nem beszélt a terrorizmusról és különösen nem a szomáliai csoportok ténykedéséről, mert ezzel beismerte volna a kenyai biztonsági erők kudarcát és még több külföldit riasztott volna el a kenyai utazástól.