Két hete döntött úgy a hágai nemzetközi törvényszék un. előzetes tanácsa, hogy Laurent Gbagbónak a bíróság elé kell állnia háborús bűnök alapos gyanúja miatt. Gbagbo 2010-ben nem ismerte el választási vereségét és fegyveres erővel próbálta megőrizni hatalmát. Végül francia beavatkozással sikerült leverni a lázadást és Gbagbo azóta előzetes letartóztatásban van a hágai bíróság egyik cellájában. Hosszú bizonyítékgyűjtés után születet meg a döntés, hogy Gbagbónak valóban bíróság elé kell állnia. Az általa alapított párt, az Elefántcsontparti Népi Front ma ellenzékben van. A párt vezetése sokáig gondolkodott, hogy reagáljon Gbagbo bíróság elé állítására. Most Pascal N’Guessan elnök nyilatkozatot adott ki és ebben harcra szólítja híveit: „Meg kell akadályoznunk ezt a pert, az igazságosság és demokrácia nevében”. Gbagbo ügyvédei egyelőre még nem éltek a per elleni fellebbezés lehetőségével, lehet, hogy ők jogi szempontból kevés esélyt látnak. N’Guessan pártelnök és Gbagbo hívei most a nemzeti megbékélésre hivatkozva kampányolnak a per ellen. Való igaz, hogy Alassane Ouattara elnök, a 2010-es választások nemzetközileg is elismert győztese, tényleges hatalomra kerülésekor a megbékélést tűzte ki célul. Gbagbo sok korábban emigrált híve hazatérhetett és vagyonát is visszakapta. Akiket pedig otthon csuktak le, jórészt már kiszabadultak. De nem mindenki, mert Ouattara elnök szerint csak akkor lehet szó igazi megbékélésről, ha a maroknyi háborús bűnös, akik a civil lakosság elleni terrorért felelősek, bíróság elé kerülnek. És a jelenlegi kormány szerint e maroknyi bűnös közé tartozik Gbagbo, volt államfő is.