Az izraeli külügyminiszter kenyai látogatásán a terroristák elleni együttműködés az egyik legfontosabb tárgyalási téma. „Mi is hasonló problémákkal nézünk szembe, szívesen átadjuk tapasztalatainkat a kenyaiaknak” – mondta indulása előtt Avigdor Libermann. A nemzetközi hálózatokon keresztül szerveződő iszlám szélsőségesek ellen csakis nemzetközi együttműködéssel lehet felvenni a harcot. Meg kell osztani a megszerzett információkat. A hírszerzési együttműködés mellett Izrael technikai és kiképzési segítséget is nyújt majd Kenyának. Az utóbbi időben sok véres merényletet követtek el a kenyai szélsőségesek, illetve a szomáliai el-Shebab kommandói. Ennek ellenére Avigdor Libermann továbbra is ígéretes befektetési terepnek tekinti Kenyát. Ezt támasztja alá, hogy ötven üzletember kíséretében érkezik a kenyai fővárosba. És látogatása során indul el az első gép az új, közvetlen Nairobi-Tel Aviv légi járaton.