Amikor 2011-ben Madagaszkáron kidolgozták az új törvényeket, amelyek alapján megtartották a tavalyi választásokat, jót akartak a szabályok megalkotói. Például azt, hogy az ellenzék vezetőjének különlegesen erős státusza legyen. Méghozzá úgy, hogy nem csak a parlamentbe bekerült ellenzéki pártokat képviselje, hanem a kívül rekedteket is. Csak akkor nem gondoltak arra, hogy 2014-ben 18 ellenzéki formáció indul, és kétharmaduk, azaz 12, egyetlen képviselőt sem tud bejuttatni a nemzetgyűlésbe. Pedig a törvény szerint az ő „egyhangú beleegyezésük” is kell az ellenzék hivatalos vezetőjének megválasztásához. Csakhogy a kis pártok képtelenek megegyezésre jutni, pedig már hónapok óta egyeztetnek. A valóságban inkább veszekedek. Ha nem sikerül megállapodni, akkor elvben a döntés joga a legtöbb parlamenti voksot szerzett ellenzéki párté. Csakhogy ez némileg ellentmond a törvény bevezetőjében megfogalmazott méltányosság elvének, amely szerint a parlamenten kívüli pártok is beleszólhatnak a vezető megválasztásába. Most tehát folytatódik a kompromisszum keresése. Addig persze akadozik a parlamenti munka, holott Madagaszkárnak, amely öt éves súlyos belpolitikai válságot élt át, szüksége lenne gyors döntésekre, például gazdasági téren.