10 éves nigériai kislányt vettek fel egy brit egyetemre
Esther Okade három hete kezdte meg tanulmányait az Egyesült Királyságban, és ő a legfiatalabb külföldi diák, akit felvettek egy ottani egyetemre.
A 10 éves nigériai lány az Open University hallgatója és jelenleg osztályelső az évfolyamán. Nemrég írta meg az első matematikai dolgozatát is, 100%-os eredménnyel. Az édesanyja elmondta, hogy lánya már 7 éves kora óta egyetemre akart járni, de három évet kellett várni ahhoz, hogy végül megpróbálhassák a felvételit. Ami szerintük rendkívül izgalmas és érdekes volt. A kislánynak egy esszét kellett írnia, majd egy matek feladatlapot is ki kellett töltenie. Ezt követően telefonon keresztül szóbeli vizsgát is tett. Decemberben jött a válasz, hogy felvették az egyetemre. A 10 éves Okade elmondta, hogy osztályelső szeretne maradni és a pénzügy érdekli. A BA diploma megszerzése után pedig tovább szeretne tanulni és PhD fokozatott szerezni. Végső célja pedig az, hogy egy saját bankot alapítson.