A volt csendőr kipakolt-becsületből

Szenegálban hatalmas botrányt kavar egy volt magas rangú parancsnok könyve.

 „A csendőrség becsületéért” címet viselő könyv még nem kapható a dakari üzletekben. De a sajtó már leközölte a „legzaftosabb részleteket”. A szerző Aziz Nadaw valmikor a csendőrség országos parancsnok-helyettese volt. Jelenleg katonai attasé Rómában. A könyvben főleg korábbi főnöke, Abdoulay Fall viselt dolgairól ír. Például arról, hogy a csendőrség főnöke összejátszott egy fegyveres bűnszövetkezet vezetőivel. Hatalmas csúszópénzeket fogadott el, ennek ellenében a banditák szabadon garázdálkodhattak az ország egyik déli körzetében. Más ügyekről is ír volt csendőr, de mindegyikben közös vonás, hogy a különböző területeken ténykedő bűnözők lefizették a csendőrparancsnokokat. Egyébként a volt csendőrfőnök is jelenleg ugyancsak diplomata, méghozzá nagykövet Lisszabonban. Ebből a szempontból is kínos a könyv megjelenése. Tavaly rendőri vezetőkről derült ki, hogy együttműködtek az egyik legjelentősebb szenegáli drogmaffiával, most a csendőrség szennyesét pakolták ki. A dakari újságok a legfelső politikai vezetés azonnali, határozott fellépését követelik. De „odafenn” egyelőre csend van, az elnöki titkárságot és a kormányt is váratlanul érte az excsendőr, jelenlegi katonai attasé kipakolása. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez