Érzékeny pontra tapintó hackerek

A madagaszkári külügyminisztérium portálján megjelent, hogy visszatérhet az országba az emigrációban élő volt államfő – a közlemény netkalózok produktuma cáfolta a hírt a kormány.

 Nagy izgalmat keltett Antananarivóban a külügy portálján megjelent, hivatalosnak látszó közlemény. A szöveg szerint a kormány döntése alapján hazatérhet az országba a több éve emigrációban élő volt elnök, Marc Ravalomana. A visszatérés lehetőségéről már sokszor lehetett olvasni, hallani a madagaszkári sajtóban. Legutóbb például akkor, amikor a nemzeti ünnep kapcsán vetődött fel, hogy Ravalomana is ott lehet a dísztribünön, no, nem a VIP vendégek között, hanem valahol, szerényebben. De akkor maga az érintett cáfolt: közölte, hogy a belső békét tartja szem előtt, ezért nem fog belátható időn belül hazatérni Dél-Afrikából. Persze ebben, elvben, az is akadályozza, hogy a legfelsőbb bíróság, távollétében, életfogytiglanra ítélte, mert felelősnek tartotta egy 2009-es tüntetés vérbefojtásáért. Madagaszkáron hosszú évek kaotikus bizonytalansága után, újra van választott elnök, parlament és kormány, tehát egyfajta stabilizáció zajlik. Ebben a légkörben, a nemzeti megbékélés jegyében, többen is felvetették Ravalomana hazatérését. Erre a hangulatra játszhattak a hackerek is, hiszen a „kamu közleményt” eleinte sokan készpénznek vették. De, ha némi késéssel is, a kormány reagált és közölte, hogy netes kalózkodás eredménye a közlemény, amely azóta eltűnt a portálról.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez