Terrorista támadás – súlyos mérleggel

Tunéziában 14 katonát öltek meg szélsőséges iszlamista fegyveresek.

  A Chaambi hegység, az algériai határ közelében kiemelten fontos katonai körzet. Errefelé vannak ugyanis a tunéziai iszlamista terroristák rejtekhelyei, bázisai. A hadsereg már 2012 decembere óta igyekszik megtisztítani a körzetet, rendszeresek a rajtaütések. A szélsőségesek eddig ebben a régióban inkább defenzív taktikához folyamodtak. Házilagos aknákkal, robbanó szerkezetekkel támadták a hadsereg mozgásban lévő alakulatait. Offenzív rajtaütést utoljára egy évvel ezelőtt hajtottak végre és akkor nyolc katonát öltek meg. A mostani mérleg sokkal súlyosabb. 14 katona halt meg a két ellenőrző pont elleni támadásban. A belügyminisztérium nyilatkozata szerint a sebesültek száma is magas, bár pontos adatot nem közöltek. A hivatalos beszámoló szerint egy terroristát sikerült megölni, a többiek el tudtak menekülni. A Tunéziában működő szélsősége csoportok az al-Kaidához kötődnek. A biztonsági erők az elmúlt hónapokban több sejtjüket is felszámolták. De a veszély még nem szűnt meg, mert nem rég például a belügyminiszter hétvégi háza elleni támadást is az egyik al-Kaidához kötődő csoport vállalta. Igaz ebben csak biztonsági őrök estek el, de a figyelmeztetés már akkor is egyértelmű volt. A mostani, 14 áldozatot követelő támadás pedig még inkább azt jelzi, hogy Tunéziában is számolni kell a szélsőséges iszlamistákkal.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez