Le Drian Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár keddi kijelentésére reagált, amely szerint az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet által etnikai tisztogatásoknak minősített erőszakcselekmények az ország szétszakadásával fenyegetnek. “Senki nem fogadná el a szétszakadást, ezt mindenképpen meg kell akadályozni. Franciaország számára egyetlen Közép-afrikai Köztársaság létezik, minden ezzel ellentétes kísérlet Párizs és a nemzetközi közösség ellenállásába fog ütközni” – mondta a miniszter. Le Drian találkozott Catherine Samba-Panza ideiglenes közép-afrikai államfővel, akivel közös látogatást tettek a fővárostól Banguitól mintegy 80 kilométerre délnyugatra fekvő Mbaikiben. Panza kijelentette: “háborút” akar indítani az anti-Balaka nevű keresztény milícia ellen, amely számos, muzulmánok elleni erőszakcselekményért felelős.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) ezzel párhuzamosan légihidat létesített a szomszédos Kamerun és a Közép-afrikai Köztársaság fővárosa között. Az ezen keresztül szállítandó mintegy ezernyolcszáz tonna élelmiszer a becslések szerint 150 ezer számára lesz elegendő egy hónapon keresztül. Az első teherszállító gép már szerda reggel megérkezett Banguiba. A világszervezet adatai szerint a lakosság több mint egynegyede, összesen mintegy 1,3 millió ember szorul azonnali élelmiszersegélyre. A legrosszabb helyzetben a menekülttáborokban élő 800 ezer ember van.
A Séléka muszlim lázadócsoport tavaly döntötte meg a keresztény Francois Bozizé államfő hatalmát, ami után az egykori francia gyarmaton véres összetűzések törtek ki a muzulmán szervezet zsarnokoskodó fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztények között. A vérontások beszüntetése érdekében Franciaország – az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyásával – tavaly decemberben katonai erővel beavatkozott. Párizs eddig 1600 fegyverest küldött a mintegy 5400 afrikai békefenntartó mellé. A konfliktus nyomán már több mint ezren vesztették életüket, és a lakosság több mint ötöde kényszerült otthona elhagyására.
Az EU-országok külügyminiszterei a hét elején hivatalosan is jóváhagyták, hogy az unió mintegy ötszáz fős katonai missziót küldjön a Közép-afrikai Köztársaságba, a polgári lakosság megvédése érdekében.