Tudnak e írni a japánok?
Belegondolt már abba, milyen lehet bonyolult írásjegyek világában dolgozni? Egy internetes blog arra volt kíváncsi: vajon egy átlag japán munkahely dolgozóinak milyen az írás-olvasás készsége? Ki hogy állja meg a helyét „kandzsik” világában?
Japánnak a 4. századig nem volt saját írása, később a kínai nyelv jelentette az írott szöveget (vallási szövegekben). Azután sajátos módon a kínai írásjegyekkel írták le a japán nyelvet. A kínai írásjegyekből végül a japán „szótag-abc” is kialakult, de a kínai írásjegyek, az úgynevezett fogalomjelölő „kandzsik” megmaradtak a nyelvben. Japánban ma is ezeket használják a szavak, kifejezések írására, persze a szótagírással együtt.
Ahogyan Kínában, úgy Japánban is ezen írásjegyek megtanulása és helyes alkalmazása jelenti az írás-olvasás készséget. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindenki mindent el tud olvasni, vagy le tud írni. Aki elkezdi tanulni a nyelvet, maga is beleütközik a kandzsik falába, vagyis abba, hogy ismeretlen, sokszor megjegyezhetetlen, bonyolult írásjegyeket kell megtanulnia. Kandzsiból több mint 2 ezer különbözőt használnak a hétköznapokban (könyv, újság stb.)
„Hogy tudják ezeket megjegyezni?”– kérdezik sokan. Nos, az igazság az, hogy ezzel a Japánok is sokat küzdenek, bár nyilván könnyebb helyzetben vannak abból a szempontból, hogy világukat ezek az írásjegyek veszik körül.
Most 3 különböző szintű kandzsi-tesztet végeztettek el egy átlag munkahely dolgozóival.
A teszt az úgynevezett Nihon Kanji Nōryoku Kentei (日本 漢字 能力 検 定), amit bárki elvégezhet, hogy felmérje saját japán nyelvi képességeit. A tesztben, amit röviden kanken-nek is neveznek jelenleg 12 szint van, az 1-es a legnehezebb. A teszt nem csak az írást és olvasást méri, hanem a szövegértést, az írásjegyek helyes használatát, valamint a vonássorrendet is (nem mindegy, melyik vonalat hogyan húzzuk meg). Az egyes szint követelményei egyébként valahol az anyanyelvi szintet jelölik, ahol több mint 6 ezer kandzsit kell ismerni. A 2-es szinten, ami a felsőfokú nyelvvizsga szintje, 2136-t, míg a 3-as szinten, ami kb. az érettségi szint, 1607-et. Általában a 2-es szintű japán nyelvvizsga az állások mércéje a külföldiek számára.
A nagy teszt
A dolgozók minden szinten összesen 60 kérdést kaptak (30-olvasás, 30-írás).
Minden szintnél 30 a legmagasabb pontszám. Amint látjuk, a legfelső szintbe néhány pont kivételével minden japánnak beletört a bicskája. A teszt után többen megjegyezték, hogy voltak olyan írásjegyek, amelyeket még soha életükben nem láttak.
Úgy tűnik, a legkönnyebben a 3-as szintet oldották meg, de látszik, hogy egyszerűbben olvasnak, mint írnak. Egy 20-as éveiben járó „A” jelzéssel ellátott férfi érdekes megfigyelést tett:
„Az emberek a generációmban általában sok időt töltenek a számítógép előtt, vagy okostelefont használnak, így nem kell írásjegyeket írnunk. Elég, ha felismerjük, és el tudjuk olvasni őket. Hogy hogyan is kéne őket leírni, az egyre nagyobb gondot okoz.”
Persze nem csak japánokat, de Japánban dolgozó külföldieket is teszteltek. Az ő eredményeik így néznek ki:
A képen látható „Man A” 6 évet, „Man B” 9 évet, a „Woman A” pedig 7 évet tanult japánul. Nekik még sokat kell tanulniuk.
Tény: Japánban nehéz megtanulni írni és olvasni, és egyre több fiatal csupán olvas, és nem ír. Mégis valahogyan áthidalják ezt a problémát. De létezik egy ország, ahol átlagosan sokkal több írásjegyet használnak. A kínai nyelv még ennél is nehezebb, nem beszélve arról, hogy ők hagyományos és egyszerűsített írásjegyeket is használnak. Egy kínai diplomás ember ebből átlagosan 3-4 ezret ismer. E mellé fér be az sok minden más, amit megtanulnak.
