Az összecsapásra Lere település közelében került sor, amely Mali nyugati régiójában található, nem messze a mauritániai határtól. A harcokban három mali katonai megsebesült. Az MNLA szóvivője azt mondta a BBC-nek, hogy a kormányerők kezdték a harcot. A mali hadsereg ezt cáfolta, és jelezte, a júniusban megkötött béke-megállapodás könnyen veszélybe kerülhet, ha az MNLA folytatja az agressziót. A mali hadsereg verziója szerint a harcok azután robbantak ki, miután az MNLA harcosai nem voltak hajlandóak együttműködni az egyik katonai járőregységgel és tüzet nyitottak.
Maliban egy hete tette le a hivatali esküjét Ibrahim Boubacar Keita elnök. A júniusban megkötött béke-megállapodás értelmében az új elnöknek a hivatalba lépésétől kezdődően 60 nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy felvegye a kapcsolatot az MNLA-val, amely továbbra is Azawad függetlenségét szeretné elérni.