A fővárostól 60 kilométernyire lévő farmon SEKEM néven futó program meghatározó eleme a kutatás. Ibrahim Abouleish elsődleges célja az volt, hogy visszanyerjen a sivatagi földből termékeny talajt. Az elindított biodinamikus program révén – az ökológiai gazdálkodással, a trágya és a komposztok kijuttatásával – az ott dolgozó szakemberek ma már képesek, életben tartani a mikroorganizmusokat, javítani a terméshozamokat, vagyis termőre fordítani a sivatagot. A SEKEM a biogazdálkodás mellett szociális területen is bizonyított, visszaszorította a környéken a gyerekmunkát. A kutatási tevékenysége sem öncélú, hiszen összekapcsolódott a Heliopolis Egyetem fenntartható fejlődés kutatásaival. Mára már kétezernél is több alkalmazott vállal szerepet a kutatásban, a SEKEM csoportba tíz ipari cég tartozik, termékpalettájukon 150 árucikk – élelmiszerek, gyógyteák, gyógyszerek–szerepel.
Termőre fogták a sivatagot
A mezőgazdasági célú terület 300 hektárnyi, az Ausztriából sok év távollét után hazaköltözött egyiptomi vegyészmérnök és orvos, Ibrahim Abouleish ekkora területen kezdte el a biogazdálkodást. A birtok mára az ország meghatározó kutatási, termelési „bioközpontja” lett.
(Visited 1 times, 1 visits today)