Nyílt utcán metéltek körbe egy férfit Kenyában (videóval)
A 39 éves áldozat nyilvános körülmetélését a felesége unszolására hajtották végre – a tömeg pedig ünnepelt
Több ezer ember gyűlt össze a 39 éves férfi háza előtt Bungomában, miután az egyik felesége felfedte mélyen őrzött titkát. A Bukusuák lakta településen ugyanis ősi kulturális szokásnak számít, hogy a törzs fiú tagjainak még serdülő korban ünnepélyes szertartás keretein belül kell átesnie a körülmetélésen. A beavatkozás ugyanis a felnőtt korba lépést, illetve a férfivá érés kinyilvánításának egyik formáját jelenti. A 39 éves áldozat azonban mélyen hallgatott erről. A helyieknek pedig fogalmuk sem volt róla, mivel már két felesége és 11 gyermeke is volt.
A féltve őrzött titkát végül az egyik felesége szivárogtatta ki, amire az egész település felbolydult. A szerencsétlen férfit erőszakkal ráncigálták ki a házából és a Chwele piacra hurcolták, ahol anyaszült meztelenre vetkőztették, majd sárral bekenték és végül a nyílt utcán több ezer bámészkodó szeme láttára metélték körül. A beavatkozás kevesebb, mint öt percig tartott, de az emberek hosszan ünnepelték az akciót. A körülmetélt férfit pedig gyakorlatilag fogságba ejtették, aki megalázottan és sokkos állapotban állt a tömeg közepében. A szertartásnak végül a GSU paramilitáris csoport katonái vetettek véget.
A férfi megaláztatása azonban koránt sem ért véget. Az nyilvános körülmetéléséről készült képek és videofelvételek ugyanis még aznap felkerültek a közösségi oldalakra, és villámgyorsan elterjedtek a világhálón. A kenyai KTN televízió pedig főműsoridőben számolt be a 39 éves férfi esetéről. A Twitteren külön fiókot hoztak létre „Go cut my husband” címmel.