Heti 3000 dollár Abbott lakása, de nem költözik be

Tony Abbott, ausztrál miniszterelnöknek heti 3000 dollárért bérelnek az adófizetők pénzéből lakást, de ő nem hajlandó beköltözni.

Ausztrália kormányfője hagyományosan a képen látható The Lodge nevű canberrai épületben lakik, amíg mandátumát tölti. Az elegáns épület azonban augusztus óta felújítás alatt van, tehát nem alkalmas arra, hogy Abbott beköltözzön, ezért a kormány miniszterelnöki osztálya hossza keresgélés után talált egy alkalmas ingatlant, amit a megkötött szerződés alapján hetente 3000 dollárért, átszámítva nagyjából 620 ezer forintért bérelnek az ausztrál adófizetők. Abbott azonban nem akar oda beköltözni és inkább az Ausztrál Szövetségi Rendőrség egyik központjában lakik.

Az “albérlet” keresését végző osztály hivatalnoka, Elizabeth Kelly szerint különösebb indoklás nélkül, röviden jelentette ki szándékát a miniszterelnök. A szerződést azonban, már augusztusban aláírták, Abbott pedig szeptemberben nyert választást, így őt tulajdonképpen kész helyzet elé állították. A szerződésben foglalt 156,000 dolláros, azaz nagyjából 32 millió forintos éves díjat elviekben ki kellene fizetni, de Kelly osztálya újra kezdte a megbeszéléseket a lakás tulajdonosával, hogy felbonthassák a megállapodásukat. Ettől függetlenül szeretnének Abbott számára, egy a The Lodge színvonalát biztosító új, átmeneti otthont találni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez