Burundiban a parlament egyhangú, nyílt, tehát kézfeltartásos szavazáson jóváhagyta az államfő által kijelölt új alelnök hivatalba lépését. Később, ugyancsak nyílt voksoláson, a szenátusban csak egyetlen ellenszavazattal történt meg a jóváhagyás. E nagy egyhangúságot azonban feszült belső viták előzték meg. A képviselők ugyanis nem akarták elfogadni az üzletemberből politikussá avanzsált Bernard Busokoza kinevezését az államfő első helyettesévé. Busokoza a legnagyobb tutszik dominálta burundi politikai párt tagja. Kinevezéséhez Pierre Nkurunziza elnök ragaszkodott. Végül a képviselők meghajoltak az elnöki akarat előtt, és ahogy egy névtelenséget kérő honatya mondta, saját lelkiismeretük ellenére szavaztak igennel. A fő kifogásuk az volt Busokoza ellen, hogy 1993-ban részt vett egy elvetélt államcsínykísérletben.