Nao 2006-ban Párizsban született, az Aldebran nevű informatikai cég műhelyében. Az 5,4 kilogramm súlyú robot immár teljesen üzemképes, most próbaidős. Ha az ügyfelek megkedvelik, akkor a Mitsubishi egész hálózatát feltöltik robotokkal.
“Huszonnégy órán keresztül képesek dolgozni, és állandóan mosolyognak”- érvel a robotok mellett a Mitsubishi helyi főnöke. A Softbank Japánban már alkalmaz egy 120 centiméter magas robotot, hasonló feladattal. Nagaszaki városában már olyan szállodát akarnak nyitni, ahol a munkatársak többsége robot. Csak 10 ember szolgál majd a hotelben, a többiek mind robotok lesznek. Nyitás nyáron.
“A mesterséges intelligencia komoly gondokat okozhat a munkaerőpiacon”- nyilatkozta nemrég Bill Gates, a Microsoft alapító elnöke, aki immár nyugdíjas. Arra célzott, hogy a robotok kiszoríthatják az embert a munkahelyekről. Ez nemcsak a munkanélküliség miatt komoly gond, hanem amiatt is, hogy csökkenhet a fogyasztás, hiszen a robotok üzemeltetési költsége sokkal kisebb, mint az embereké. A robotok nem vesznek autót, ruhát, vagy számítógépet.
Japánban viszont azért támogatja a kormányzat a robotok elterjedését, mert az ország nem kíván munkaerőt importálni külföldről. A cél az, hogy a tokiói olimpiai idejére Japán már egy robotizált nemzet képét mutassa a világnak. 2020-ban a tokiói olimpia idején kiderül, hogy milyen is lesz a szép új világ.
(Fotó:AFP)