Ugandai országimázs építők Európában

Népes küldöttség érkezett Koppenhágába Ugandából, a delegáció az idegenforgalom kínálatának népszerűsítésére, értékesítésére vállalkozott, remélve, hogy otthon pedig újabb befektetések erősítik a szakmát.

A skandináv országokat és a Benelux államokat kereste fel egy népes ugandai delegáció, hogy bemutassa az afrikai ország idegenforgalmi kínálatát. Az egy héten át tartó körút kiállításokkal, road show-kkal egészült ki, az afrikai vendégek Koppenhágában, a Bella Centerben szervezett kulturális és idegenforgalmi fórumon is megjelentek. Skandinávia és a Benelux országok adják ma is Uganda lelkes látogatóinak jelentős hányadát, a turisták legalább 30 százaléka érkezik e két európai térségből. Az aktuális ugandai turistastatisztika arról tanúskodik, hogy a mögöttünk lévő 5 évben 20 százalékkal nőtt az országot felkeresők száma, az ágazat tavaly 10 százalékkal járult hozzá a GDP-hez. Mind az ugandai kormány, mind a Világbank azt ígérte, az idén növekvő mértékben támogatja az ország idegenforgalmi fejlesztéseit. A turizmus skandináv és belga szakemberei visszahívást kaptak, Kampalába várják őket a novemberi Afrika Travel Association (ATA) kongresszusra.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez